Busa, szürkemarha, forgókotró:
a Szomor Ökofarmon jártunk

Csupán nemrég adtunk hírt a HW65A és HW100A gumikerekes kotrómodellek érkezéséről a Hyundai kínálatába, most pedig munka közben is lehetőségünk nyílt megtekinteni a duó nagyobbik tagját az egyik első magyarországi vásárlónál. Ehhez viszont apró kiruccanást kellett tennünk, magunk mögött hagyva az építőipart, mivel a gép – sokoldalúságát kidomborítva – mezőgazdasági területen talált gazdára.

Hogy elbeszélgethessünk az üzemeltetőkkel és randevúzhassunk a koreai gyártó új sztárjával, mindössze a Kiskunságig kellett utaznunk, ugyanis itt indította útjára mezőgazdasági vállalkozását a rendszerváltás utáni években Szomor Dezső. Nem túlzás azt állítani, hogy a mára négy vállalatot (melyek közül a legnagyobb vállalkozás az nonprofit jelleggel működik) és egy egyéni vállalkozást tömörítő cégcsoport mögött a kezdetektől fogva valódi szenvedély és nemes célok álltak.

ÜZLET ÉS TERMÉSZETVÉDELEM KÉZ A KÉZBEN

A gazdasági haszont megelőzve, mindvégig kiemelt szempont volt a természet védelme és szeretete, ennél fogva az Apaj körüli gazdaságban a fenntarthatóság már bőven azelőtt elsőbbséget élvezett, hogy a kifejezés igazán divatossá vált volna. Miután napjainkban az állományt a kb. 3000 szürkemarha, 1500 mangalica, 800 rackajuh és 800 bivaly mellett több ezer őshonos baromfi adja, bízvást mondhatjuk: a koncepció kiállta az idő próbáját.

A volt Kiskunsági Állami Gazdaság földjei hajdan a Duna árterületének részét képezték, azonban a folyó szabályozását követően kiszáradtak, ezért Szomor Dezső úgy gondolta, a terület revitalizációjának egyik kulcsa a vízgazdálkodásban rejlik. Ezen indíttatásból szakemberek bevonásával a gyepeken halastavakat létesített mintegy 450 hektáron, vagyis a csoport tevékenységének csakhamar szerves részévé vált a halászat is.

MINŐSÉG A MENNYISÉG FELETT

A szuperextenzív halgazdaságban hektáronként 4-500 kg halat állítanak elő évente, ami jelzi, hogy sokkal inkább a minőségen van a hangsúly semmint a mennyiségen. Ezzel párhuzamosan az itt dolgozók nem pusztán halastavakban, hanem – a biodiverzitás előtérbe helyezésével – komplett vizes élőhelyekben gondolkoznak.

A lehalászott ponty, busa, harcsa, süllő feldolgozását nem maguk végzik, a halat élőként értékesítik, ellenben az őshonos állatok feldolgozására 2010-ben saját vágóhíd és húsüzem létesült az ökofarm mellett. Az előnyös genetikai jellemzők miatt is kiváló minőségű, ám drágább húskészítmények értékesítése az árérzékeny magyar piacon nem feltétlenül volt mindig könnyű feladat, de mára a csoport sikerrel építette ki saját fogyasztóbázisát. E tekintetben Szomor Dezső mindvégig sziklaszilárd elveket vallott: ahelyett, hogy a könnyebb utat választva multinacionális láncokkal kötött volna kevéssé előnyös megállapodásokat, két budapesti mintaboltjukon, kisebb hentesüzleteken és az igényes alapanyagokat kereső éttermeken át találta meg mára stabil vásárlói rétegét.

MODERN GAZDÁLKODÁSHOZ KORSZERŰ GÉPEK

Hála a folyamatos bővülésnek, a 2016-ban mintagazdasággá nyilvánított vállalkozás ma már mintegy 2500 hektár területen működik, amihez a Kiskunsági Nemzeti Park működési területén egy ehhez hasonló méretű terület kezelése és gondozása is kapcsolódik. Egy ekkor földterület művelése természetesen nem lenne megoldható a megfelelő gépállomány nélkül. Bár saját műhelyük jól elboldogul a kisebb karbantartási, javítási feladatokkal, a több tucat eszközből álló flotta hatékony kezeléséhez és a beszerzésekhez nagy előny egy stabil gépészeti szolgáltató. Mint Miklay Gábor gazdaságvezetőtől megtudtuk, az Axiál Kft.-vel már a kezdetek kezdetén kialakult a jó partneri viszony, így tőlük érkeztek például a napi munkákhoz nélkülözhetetlen Manitou teleszkópos rakodógépek, Fendt és Landini traktorok tízes nagyságrendben, a Claas által gyártott kombájnok, kaszák, rendsodrók, bálázók, vagy épp a Supertino márkájú etetőkocsik és bálabontók.

Hyundai HW100A
GUMIKEREKES KOTRÓ

MOTOR
Hyundai D34 Stage V

ÜZEMI TÖMEG
10,7-11,1 t

KANÁLKAPACITÁS
0,28 m³

MAX. KINYÚLÁS
7820 mm

MAX. KOTRÁSI MÉLYSÉG
4245 mm

MOTORTELJESÍTMÉNY
100 Le

Hyundai HW100A
GUMIKEREKES KOTRÓ

MOTOR
Hyundai D34 Stage V

ÜZEMI TÖMEG
10,7-11,1 t

KANÁLKAPACITÁS
0,28 m³

MAX. KINYÚLÁS
7820 mm

MAX. KOTRÁSI MÉLYSÉG
4245 mm

MOTORTELJESÍTMÉNY
100 Le

ÉPÍTŐGÉPEK A TÓPARTON

Mint látható, a flotta gerincét a mezőgépek teszik ki, tehát kakukktojásnak is nevezhetjük a gazdaság két kotróját, hiszen hasonló eszközökbe inkább építőipari munkaterületeken botolhat az ember. Közülük szintén a Hyundai terméke a nagyobb méretű láncos kotró, ugyanakkor halászati területen óhatatlanul szükség van egy kisebb, gumikerekes modellre is. Erre a közelmúltig egy régi Fortschritt Weimar T174/2 munkagépet tartottak csatasorban, de a keletnémet matuzsálem felett eljárt az idő. Pótlására már csak azért is eszményi megoldásnak tűnt a Hyundai HW100A, mert viszonylag kis tömegével nem tesz kárt a gátakban és más érzékeny létesítményekben, mindazonáltal teljesítmény szempontjából sem kényszeríti kompromisszumokra az üzemeltetőt.

A parti utak, gátak, tófenekek karbantartásán túl az új szerzemény a tavak trágyázásánál is nagy segítséget jelent. Ha ugyanis a kitűnő minőségű, jó ízű hal a cél, elsősorban a természetes tápanyagokra kell támaszkodni a takarmányozás helyett. Ez a ponty esetében állati planktonokat jelent, melyhez először növényi planktonokra van szükség – utóbbihoz viszont elengedhetetlen a tápanyag, a trágyázás. Ezt megvalósítandó, az állattartó telepről a trágyát kiszállítják a tavak szélére, ahol át kell rakni a kijuttatáshoz használt speciális csónakokba. Kimondottan ehhez a feladathoz eleve csipegetőkanállal érkezett a gumikerekes Hyundai, de rendeltek hozzá horog szereléket is, ami elsősorban a lehalászási feladatoknál jön jól. Ilyenkor a víz nagyrészének leeresztését követően az ún. halágyból kell kiemelni a halakat, amihez a HW100A megfelelő hosszúságú gémmel rendelkezik.

A MUNKA NEM ÁLLHAT MEG

Ahogy vendéglátóink hangsúlyozták, az Axiál esetében a jó áraknál sokkal többet nyom a latban a beszerzést követő műszaki támogatás és szolgáltatások. A konkrét árcédulánál jóval lényegesebb, hogy a partner rugalmasan, felkészült szakemberekkel oldja meg az esetlegesen felmerülő műszaki problémákat, és rövid határidővel tudjon alkatrészeket biztosítani. Mint Miklay Gábor fogalmazott: „Ha aratás van és tönkremegy a kombájn, azt aznap meg kell csinálni, hogy másnap vagy még aznap újra dolgozni tudjon. Az Axiál ebben tud erős lenni: jelen vannak, rendelkezésre állnak. Ha szólunk, jönnek és megcsinálják, amit kérünk tőlük.”

BŐVEBBEN AZ AXIÁL KFT.-RŐL

>

Kérdezz közvetlenül a forgalmazótól!

Ha a cikk felkeltette az érdeklődésedet, lépj közvetlenül kapcsolatba a forgalmazóval, szívesen válaszolnak szakmai vagy értékesítéssel kapcsolatos kérdésekre.

A *-gal jelzett mezők kitöltése kötelező.
Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google Adatvédelmi irányelve valamint az Általános Szerződési Feltételei érvényesek.
Az Axiál Kft. adatkezelési tájékoztatójában foglaltakat elfogadom.