2026. szeptember 16.
A francia kapcsolat, avagy a Poclain tündöklése és bukása
Bár speciális alkalmazásokban (például a bányaiparban) változatlanul léteznek egyéb, mechanikus megoldások, ha manapság kotrókról beszélünk, ezalatt szinte kivétel nélkül hidraulikus kotrókat értünk. De vajon ki és mikor építette az elsőt?
Szerény kezdetek
Georges Bataille még 1927-ben alapította meg vállalkozását Le Plessis-Belleville álmos kisvárosában, Párizstól északkeletre. Miután a terület jobbára mezőgazdaságból élt, és különösen erős volt a textilipar, a vállalkozó szellemű Bataille agrárgépek javításába fogott, majd néhány éven belül saját maga is elkezdett pótkocsikat gyártani a különféle textilipari termékek szállításához.
A Bataille műhelyének szomszédságában található tavacska vizét len feldolgozásához használták, ezt pedig a helyiek csak poque à lin-nek nevezték (szó szerint len tó vagy lenes tó). Ennek átformálásából jött létre előbb a Poclin, majd a Poclain szó és az Ateliers de Poclain (Poclain műhely) vállalatnév.
A cégalapító Georges Bataille ►
Szerény kezdetek
Georges Bataille még 1927-ben alapította meg vállalkozását Le Plessis-Belleville álmos kisvárosában, Párizstól északkeletre. Miután a terület jobbára mezőgazdaságból élt, és különösen erős volt a textilipar, a vállalkozó szellemű Bataille agrárgépek javításába fogott, majd néhány éven belül saját maga is elkezdett pótkocsikat gyártani a különféle textilipari termékek szállításához.
A Bataille műhelyének szomszédságában található tavacska vizét len feldolgozásához használták, ezt pedig a helyiek csak poque à lin-nek nevezték (szó szerint len tó vagy lenes tó). Ennek átformálásából jött létre előbb a Poclin, majd a Poclain szó és az Ateliers de Poclain (Poclain műhely) vállalatnév.
A cégalapító Georges Bataille ▼
Az alapító a háború utáni újjáépítésben meglátta a lehetőséget, és az 1940-es évek végén a mezőgazdaság helyett inkább az építőiparra szeretett volna koncentrálni. Viszont az akkoriban ismert huzalokkal, csörlőkkel és fogaskerekekkel működő kotrók korlátainak ő is tudatában volt, ezért valamilyen újításban kezdett gondolkodni. Mérnöki tanulmányaiból eredően tisztában volt a hidraulika egyik alapelvének számító Pascal-törvénnyel (a zárt rendszerben lévő folyadékra kifejtett nyomás minden irányban veszteség nélkül terjed), melyből kiindulva 1949-re elkészítette az első hidraulikus kotró prototípusát.
A főbb gyermekbetegségek leküzdését követően 1951-re érkezett el az idő, hogy az újdonságot bemutassa egy szakkiállításon, és a pozitív fogadtatást látva meg is született a döntés az értékesítés megkezdéséről. A TU modell még egytengelyes utánfutóra szerelt, vontatott változatban készült, és külső erőforrást igényelt, ráadásul a munkaeszköz még nem volt 360 fokban körbefordítható. Ennek ellenére 1952-ben már 200 példány kelt el belőle, ami akkoriban szép sikernek számított. Ez részint a viszonylag kedvező árnak volt betudható, a vevők pedig hamar megkedvelték a hidraulikus rendszer korábban soha nem látott precizitását, a könnyű kezelhetőséget és az eszköz mobilitását.
◄ Munkában az egyik első TU
▼ Munkában az egyik első TU
TU-tól TY-ig
Az eladások hamar felpörögtek, és mire 1956-ban megjelent a továbbfejlesztett TO modell (ez egyébként zsákutcának bizonyult, mindössze 25 darab készült belőle), sikerült elérni a kétezres darabszámot. Az 50-es években további újdonságok jöttek, így a TL és a TP sorozat, az igazán nagy dobás viszont még hátra volt.
A forgalmazóktól beérkező visszajelzések egyértelműen rámutattak, hogy a TU-ból jóval többet lehetne eladni, ha a kotró önjáró lenne. Levonva a tanulságot, Pierre Bataille – a cégalapító fia, egyben műszaki igazgató – vezetésével munkához láttak a mérnökök, és 1957-ben debütálhatott a TY-széria, a Poclain első valóban önjáró (tehát már nem vontatott vagy tehergépkocsi-alvázra épített) kotrómodellje.
Tehergépkocsi alvázra épített „Hydropelle” ►
Tehergépkocsi alvázra épített „Hydropelle” ▼
Saját hidromotorral
30-35 lóerős motorjával a jellegzetes „tricikli” elrendezésű gép akkoriban meglehetősen tisztességesnek mondható, 13 km/h sebességre volt képes burkolt úton, ezért a földmunkás vállalkozók egyből megkedvelték. Igaz, felsővázának forgási tartománya ekkor még 300 fokra korlátozódott, de a konstruktőrök már dolgoztak a megoldáson. A probléma alapja az volt, hogy erősebb forgatómotorra lett volna szükség, a piacon elérhető – többnyire harckocsik tornyának forgatásához használt – egységeket viszont rettentő drágán lehetett volna beszerezni. Nem volt mit tenni, a tervezők házon belül kezdtek fejleszteni, melynek gyümölcseként elkészült a cég első saját hidromotorja, a G0.
Ezzel párhuzamosan a Poclain első ízben bízott meg külső céget az igények felmérésével, melynek során több mint ezer vevő véleményét kérték ki. A kutatás során kapott válaszokra építve a fejlesztési folyamatban az ár-teljesítmény arány mellett már olyan tényezőkre is ügyeltek, mint a fülke kényelme, ergonómiája és a jó kilátás.
◄ Felújított TYA
▼ Felújított TYA
Megérkezik a legenda
Végül Gagarin űrrepülésének évében rántották le a leplet a mára legendává vált TY45 típusról, ami továbbvitte a stabilitást és manőverezhetőséget ötvöző Y-alakú alvázat, 2,5 méter alatti szélességével pedig közúton is közlekedhetett. Hála a takarékos, mégis erős léghűtéses dízelmotornak, a 48 lóerős teljesítménynek, az immár 360 fokban körbefordítható felsőváznak, valamint a szerelékek garmadájának, a modell azonnal bombasiker lett, hamar megszokott látvánnyá válva a különféle építkezéseken szerte Franciaországban.
Mire szűk négy év múlva a gyártást átköltöztették az eredeti Le Plessis-Belleville-i gyárból a közeli Crépy-en-Valois-ban felhúzott új üzembe, már 6500 példány készült el, a modell 1982-es kifutásáig pedig a darabszám elérte a 30 ezret – beleértve az Argentínában, Japánban, Koreában, Mexikóban, Ausztráliában és Brazíliában gyártott TY45-ösöket. Sőt, a francia cég a vasfüggöny mögött is megvetette a lábát, hiszen Csehszlovákiában TEES-Poclain, illetve ZTS-Poclain márkanéven többféle modellt is gyártottak.
Frissen restaurált TY45 ►
Frissen restaurált TY45 ▼
A magyar szál
ZTS Dubnica név alatt 1980-ban kezdődött a csehszlovák gyártás (a névből 1984-ben elhagyták az üzem helyére utaló Dubnica tagot), és ekkor vezették be a DH típusjelzést is: a lánctalpas DH-111 mellett négy- és háromkerekű változatok készültek DH-112 illetve DH-113 jelöléssel. Ezek igazi „best of KGST” masinák voltak, miután a 3,6 literes, négyhengeres, vízhűtéses Zetor dízelmotorokhoz ötfokozatú IFA sebességváltót társítottak, míg a tengelyek a Rábától érkeztek. A 40 l/perc szállítási teljesítményű hidraulikarendszer alkatrészeit Brnóban és Pozsonyban, a gémeket pedig Bártfán gyártották. Érdekesség, hogy a négykerekű DH-112 egészen 1998-ig gyártásban maradt.
◄ ZTS Dubnica DH-112 a budapesti Vigadó téren 1987-ben (fotó: Fortepan / Szerényi Gábor)
A magyar szál
ZTS Dubnica név alatt 1980-ban kezdődött a csehszlovák gyártás (a névből 1984-ben elhagyták az üzem helyére utaló Dubnica tagot), és ekkor vezették be a DH típusjelzést is: a lánctalpas DH-111 mellett négy- és háromkerekű változatok készültek DH-112 illetve DH-113 jelöléssel. Ezek igazi „best of KGST” masinák voltak, miután a 3,6 literes, négyhengeres, vízhűtéses Zetor dízelmotorokhoz ötfokozatú IFA sebességváltót társítottak, míg a tengelyek a Rábától érkeztek. A 40 l/perc szállítási teljesítményű hidraulikarendszer alkatrészeit Brnóban és Pozsonyban, a gémeket pedig Bártfán gyártották. Érdekesség, hogy a négykerekű DH-112 egészen 1998-ig gyártásban maradt.
ZTS Dubnica DH-112 a budapesti Vigadó téren 1987-ben (fotó: Fortepan / Szerényi Gábor) ▼
A csúcson
Amikor 1967-ben Pierre Bataille átvette az elnök-vezérigazgatói széket édesapjától, a Poclain már csaknem 4000 főt foglalkoztatott, és forgalmazói hálózatán keresztül mintegy 80 országba exportálta termékeit. Alig 20 évvel az eredeti TU után, 1970-ben megszületett a 140-160 tonnás üzemi tömegű EC1000 lánctalpas, mely akkoriban a világ legnagyobb hidraulikus forgókotrójának számított.
A csúcson több mint 10 ezer alkalmazottnak munkát adó cég feje fölött azonban a 70-es évekre gyülekezni kezdtek a viharfelhők. Mivel a hidraulikarendszerek alapelveit nem lehetett levédetni, a konkurencia gyorsan magára talált és elkezdett felzárkózni – az Orenstein & Koppel (O&K) például épp a Poclain TY45 megjelenésének évében, 1961-ben mutatta be saját hidraulikus kotróját RH5 típusjelzéssel. Tetézve a bajt, a franciák homlokrakodók gyártására létrehozott leányvállalata, a CMC (Constructions Mécaniques de Carvin) soha nem lett sikeres, a gépek megbízhatósági gondokkal küszködtek, és végül 1976-ban a komplett cég lehúzta a rolót.
A csúcsmodell EC1000 ►
A csúcsmodell EC1000 ▼
Legördül a függöny
Előre menekülve 1975-ben új kotrószéria érkezett, de igazán ez se váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a fejlesztés viszont rengeteg forrást emésztett fel, miközben a rossz gazdasági helyzet és az elszálló költségek miatt a Poclain nem tudta igazán versenyképes árakon kínálni a munkagépeket.
A pénzügyi gondok miatt a Bataille-család részesedése egyre csökkent a cégben – 1983-ra már csak 6 százalékot tett ki. Ezzel párhuzamosan az európai terjeszkedéssel szemező Case bevásárolta magát a Poclainbe, egyre növelve befolyását. A kotrók egy ideig Case-Poclain név alatt készültek, de a márka az új évezredet már nem érte meg. Mentve a még menthetőt, Pierre Bataille 1985-ben kivásárolta a Poclain Hydraulics részleget, mely önálló családi vállalkozásként a mai napig is sikeresen működik, legalább részben őrizve a legendás márka nevét.
Magyarországon az 1970-es évektől jelent meg néhány Poclain TY45, de a keményvalutáért beszerezhető gépeknél népszerűbbek lettek a csehszlovák licenszgyártású változatok. Ezt követően a 80-as évek építkezésein megszokott látvánnyá váltak a francia gyártó jellegzetes piros-fehér színű munkagépei, melyek közül elsősorban a gumikerekes 75-ös és 90-es modellekből importált az ország viszonylag jelentős mennyiséget.
◄ Budapest I. kerületében dolgozó Poclain 75 1989-ben (fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián)
Legördül a függöny
Előre menekülve 1975-ben új kotrószéria érkezett, de igazán ez se váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a fejlesztés viszont rengeteg forrást emésztett fel, miközben a rossz gazdasági helyzet és az elszálló költségek miatt a Poclain nem tudta igazán versenyképes árakon kínálni a munkagépeket.
A pénzügyi gondok miatt a Bataille-család részesedése egyre csökkent a cégben – 1983-ra már csak 6 százalékot tett ki. Ezzel párhuzamosan az európai terjeszkedéssel szemező Case bevásárolta magát a Poclainbe, egyre növelve befolyását. A kotrók egy ideig Case-Poclain név alatt készültek, de a márka az új évezredet már nem érte meg. Mentve a még menthetőt, Pierre Bataille 1985-ben kivásárolta a Poclain Hydraulics részleget, mely önálló családi vállalkozásként a mai napig is sikeresen működik, legalább részben őrizve a legendás márka nevét.
Magyarországon az 1970-es évektől jelent meg néhány Poclain TY45, de a keményvalutáért beszerezhető gépeknél népszerűbbek lettek a csehszlovák licenszgyártású változatok. Ezt követően a 80-as évek építkezésein megszokott látvánnyá váltak a francia gyártó jellegzetes piros-fehér színű munkagépei, melyek közül elsősorban a gumikerekes 75-ös és 90-es modellekből importált az ország viszonylag jelentős mennyiséget.
Budapest I. kerületében dolgozó Poclain 75 1989-ben (fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián) ▼
(Fotók: Fondation Poclain)
Keresés